Vádemelés a végrehajtók ellen a bíróságon

 

Magánszemély kezdeményezésére a „Fehér Kéményseprők” Országos Társadalmi Szervezetek Szövetsége együttműködésben tiltakozó demonstrációt hirdetünk a „vádemelés alatt álló végrehajtók” és a Magyar Bírósági Végrehajtó Kamara asszisztálása a végrehajtók visszaéléseik felszámolására.

 
 

2012. január 4. napon 8 órai kezdettel a P.K.K.B.

 épülete elé (Budapest, Markó út 25.)

 Valamint a 9 órai kezdettel tartandó önálló bírósági végrehajtók által elkövetett „Kényszerítés” bűncselekménye elkövetésével a nyomozó ügyészség által vádemeléssel tartandó nyilvános tárgyalásra.

 

Várunk mindenkit, aki nem ért egyet a végrehajtók által elkövetett visszaélésekkel, szabad rablásukkal. Legfőbb ügyészség megerősítette írásban, azon felhívásainkat, melyben tájékoztatunk minden hatóságot, Minisztériumot, nyomozó szerveket, Parlamenti Képviselőket, hogy Magyarországon a Bírósági Végrehajtó a Király, mert nagyobb törvényi hatalommal rendelkezik, mint a Köztársasági elnök, vagy a Belügyminiszter!

 

Mint ahogy a Dr. Pesti László legfőbb ügyészségi ügyész levelében leírta, a Magyar Bírósági Végrehajtó Kamara, mint köztestület felett a törvényességi felügyeletet a Közigazgatási és Igazságügyi Miniszter látja el, de az Ő hatásköre csak a végrehajtók kinevezéséig tart. A kamara feletti ellenőrzési vagy felügyeleti jogkört nem gyakorolhatnak, ügyészségi vizsgálatot nem kezdeményezhetnek a gazdálkodásukkal, tagdíjfizetési, és költségvetési vizsgálatot nem folytathatnak ellenük. Így teljesen egyértelmű, hogy a végrehajtók minden törvény felett állnak és azt művelnek, amit csak akarnak, mert senki nem kéri számon a törvénytelen visszaéléseiket.

 Budapest, 2012. január 2.

 

                                   Dabasi Tamás elnök