Dokumentumok

Deviza hitel csalás bírósági állásfoglalása

A „Fehér Kéményseprők” Országos Társadalmi Szervezetek Szövetsége szakmai csoportja tájékoztatni kívánja az egész Nemzetet kiemelten a „deviza” hitelnek csúfolt, - hitelt felvett embereket megtévesztő -, és az összes hatóságot, aki tétlenül nézte végig a bankok embertelen nyereségvágyból elkövetett bűncselekményeit.

A kihelyezett „deviza alapú” hitelek nem voltak egy pillanatig sem deviza alapú, (svájci frank, jen stb.) hanem egyszerű forint hitelek voltak, amire ráaggatták a devizás elszámolás külső mázát, majd a megváltozott kamatok, árfolyamok, és kockázati felárak alapján elképesztő profitot akartak bezsebelni rajta a bankok. Mindezt egy hatalmas társadalmi méretű csalásra alapozva. A hitelezés, amit svájci frank alapúnak mondanak, valójában fedezet nélküli hazárdjáték volt. A bankok szerencsejátékot űztek és rajtavesztettek, és a rendszer bedőlésért elsődlegesen ők a felelősek! Másodlagosan a Kormány is felelős az egész társadalmat elszegényítő bankok bűncselekményei végett, amiért engedte és még asszisztált hozzá, hogy gazdasági válságot okozva kisemmizzék az egész Nemzetet.

Devizahiteles probléma megoldása érdekében összehívott egyeztetés megoldási javaslat

„Nemzetgazdasági Minisztérium, devizahitelesek helyzetének megoldása érdekében összehívott egyeztető megbeszélés” Megoldási javaslatunk


Teljes mértékben kimondható a bankok megtévesztő magatartása, valamint büntetőjogi felelősségük a „deviza alapú” kölcsönszerződések esetén.


A megkötött deviza alapú kölcsönszerződések tisztességtelenek, egyoldalúak, érvénytelenek, (semmisek). Kimondható, hogy a bankvezetők követtek el visszaélést, csalást a hitelezői magatartásukkal megtévesztették a hitelfelvevőket, mely nem csak polgári jogi következményekkel járnak, ha nem büntető jogi következményekkel is.

Banki feketelista összesítés 2010 évre

A Banki és Végrehajtási Károsultak Információs Irodája által kiadott 2010-es banki feketelistaö sszeállítását az alábbiak tették szükségessé. Némileg átrendeződött a banki feketelista összetétele a 2010 augusztusában kiadotthoz képest. Továbbá tanulmányoztuk azt is, hogy a banki hitelezés és végrehajtási gyakorlat mennyiben változott meg a kormány által hozott intézkedések hatására, valamint ebben az évben mely bankok tértek el jelentősen az etikai kódexhez képest.

1. Raiffeisen Bank a Butár Kft-vel

2. Aegon és Axa bank holtversenyben

3. Cetelem

4. OTP és OTP Faktoring

5. Gépjármű lízingcégek

A többi banknál valamelyest javulás következett be. A végrehajtó cégek közül a Credithouse került az első helyre, második a Butár Kft., és harmadik a Silvercredit.

Legyen Magyarországon állampolgári jog a lakhatás!

Legyen Magyarországon állampolgári jog a lakhatás! Az alkotmányban szerepeljen a lakhatási jog!

Legalább egy millióan élnek méltatlan körülmények között. A hajléktalanok utcai ellátása, szállókban tömörítése nem oldja meg a helyzetet. A jelzálogválság, a lejáró moratórium újabb embereket űz az utcára. Hosszú távon a lakásfenntartási támogatás, újonnan épülő bérlakások építése jelentene megoldást. Elfogadhatatlan, hogy a leghidegebb napokon is két-háromezer ember alszik az utcán.

Lakástámogatások igazságosabbá tételével többletforrások bevonása nélkül is jelentős eredményeket lehetne elérni a hajléktalanság visszaszorításában bérlakás szektor kialakításával. Elhelyezés nélkül ne lakoltassanak ki senkit. Körülbelül 20-30 ezer hajléktalanról beszélünk, addig a méltatlan körülmények között élők száma milliós nagyságrendű lehet.

Ne a Magyar Állam vállaljon további anyagi terheket -az üres kalapból- a deviza hitelesek megsegítésére

Fehér Kéményseprők Országos Társadalmi Szervezetek Szövetsége pénzügyi szakértői csoportja feltárja mit is jelent az a szó, hogy „deviza” vagy a „deviza alapú hitel” pénzügyi nyelven. Devizahitelről akkor beszélhetünk, amikor a hitel felvétele nem az adott ország hivatalos pénznemében történik. A devizahitelek közös tulajdonsága, hogy a hitel folyósítása az adott ország pénznemében folyósítják, azonban a tartozás nyilvántartása devizában van. Különbség lehet két hitel között, hogy a törlesztés devizában (devizahitel), vagy az adott ország pénznemében (devizaalapú hitel) történik.

A devizahitelek megszületését az országonként eltérő banki alapkamat szülte meg. Ez által ugyanis ha egy olyan külföldi ország devizájában vesz fel valaki hitelt, ahol alacsonyabb az alapkamat, mint a saját országában, akkor a hitel kamatai is alacsonyabbak lehetnek. A devizahitelek veszélyei pedig az árfolyam-ingadozásokból adódnak. Amennyiben az adott ország pénzneme gyengül a hitel nyilvántartásának devizájához képest, úgy a törlesztő részlet és a fennálló tartozás is növekszik (természetesen fordított esetben csökkenhet is).

Magyarország kiemelkedően "Tisztességes" végrehajtói!

Seres Miklós Dr.

Jelvény száma: 0081
Cím: 2500 Esztergom, Rákóczi ter 4. I. 2.
Telefon: (06-33) 311-881; (06-20) 936-79-51
E-mail: dr.seres@freemail.hu


Sudár Pál

Jelvény száma: 0152
Cím: 8600 Siófok, Sorház utca 32/ J. Fsz. 1.
Telefon: 0684-317-028
E-mail: supa@enternet.hu


Asztalos Árpád

Jelvény száma: 0107
Cím: 9700 Szombathely, Fő ter 15. I. 1.
Telefon: (94) 789-501; (94) 789-972
E-mail: asztalos.tarsa@chello.hu

Banki feketelista

A Banki és Végrehajtási Károsultak Információs Irodája összeállítása szerint közreadjuk azoknak a bankoknak a listáját, melyek a pénzügyi válság alatt sem változtattak hitelezési ill. válságkezelési magatartásukon, nem felelnek meg a Banki Etikai Kódex követelményeinek, attól jelentősen eltérnek.

A mérést az alább szempontok alapján végeztük el:

• kb. 800 ügyfél panaszainak feldolgozása

• külsős munkatársak észrevételei

• A Banki és Végrehajtási Károsultak Központi Irodájának véleményezése

A vizsgálat a 2010. január 1-től 2010. június 30-ig terjedő időszakot öleli fel

A megállapításokat szubjektív véleményekre alapozzuk. 27 bank és pénzügyi vállalkozás értékelése után. Az első öt helyezettet nevezzük meg név szerint, a többivel kapcsolatban általános értékelést adunk, ill. a meglevő problémákra kívánjuk felhívni a figyelmet.

A Kormány 194/2010. (VI. 10.) rendelete

A Kormány 194/2010. (VI. 10.) Korm. rendelete a zálogtárgyak bírósági végrehajtáson kívüli értékesítésének szabályairól szóló 12/2003. (I. 30.) Korm. rendelet módosításáról

A Kormány a Polgári Törvénykönyvrõl szóló 1959. évi IV. törvény 258. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 35. § (1) bekezdés b) pontjában megállapított feladatkörében eljárva a következõket rendeli el:

1. § A zálogtárgyak bírósági végrehajtáson kívüli értékesítésének szabályairól szóló 12/2003. (I. 30.) Korm. rendelet a következõ 8/G. §-sal egészül ki:

„8/G. § A kötelezett által lakott lakóingatlan a Polgári Törvénykönyvrõl szóló 1959. évi IV. törvény 257–258. § alkalmazásával 2010. december 31-ig nem értékesíthetõ, árverési hirdetmény csak ezen idõpontot követõen tehetõ közzé az EÁF-en."

Kilakoltatási felhívást teszünk közzé

Szervezetünk a Fehér Kéményseprők Országos Társadalmi Szervezetek Szövetsége, több Otthonvédelem területén tevékenykedő országos hatáskörrel rendelkező,  érdekvédő társadalmi szervezettel, és sok civil tisztességes magyar állampolgárral együtt az elmúlt egy évben mindent megtettünk annak érdekében, hogy a banki Adósok, közüzemi díjhátralékosok tarthatatlan helyzetén javítsunk. Sok esetben meg tudtuk akadályozni az embertelen kilakoltatást, de sajnos a java részt, miután a törvény, az Igazságszolgáltatás a rablók mellett tette le a voksát, nem sikerült megakadályozni a kilakoltatást.

Akikre nem vonatkozik a Bűntető Törvénykönyv paragrafusai

Maffiás háttérrel, bűnszövetkezetekben dolgozó kilakoltató pénzügyi szolgáltatók felsorolása, akikre nem vonatkozik a Btk.:

Argenta Credit Pénzügyi Szolgáltató Zrt.
Cím: 1026. Hűvösvölgyi u 27.

Argenta Faktor Pénzügyi Szolgáltató Zrt.
Cím: 1026. Bp. Hűvösvölgyi u 27.

Argenta Lizing Pénzügyi Szolgáltató Zrt.
Cím: 1026. Bp. Hűvösvölgyi u 27.

Buda Faktor Zrt.
Cím: 1023. Bp. Bécsi u. 3-5.II.e.14.

Cessio Követeléskezelő Zrt.
Cím: 1022. Bp.Tövis u 6.

Magyar Ingatlanhitel Pénzügyi Zrt.
Cím: 1134 Budapest, Kassák Lajos u. 59.

Tartalom átvétel