Dr. Neumann Tibor ügyvéd

TÁJÉKOZTATÓ

Irodánk célja az Ön által felvett hitel visszafizetési feltételeinek az Ön számára kedvező irányba történő megváltoztatása.

A visszafizetési feltételek megváltoztatásának lehetősége és módja értelemszerűen függ az Ön által kötött hitelszerződés típusától és a szerződéskötés egyedi körülményeitől: irodánk elvégzi a szerződés jogi szempontú áttekintését, ennek eredményéhez képest a szerződés jogszabálysértő elemeit feltárja. A jogszabálysértések kiküszöbölése érdekében a bírósághoz keresetet nyújt be a szerződés teljes vagy részbeni érvénytelenségének bírósági megállapítása, illetve a jogszabályoknak megfelelő elszámolás iránt, adott esetben perben, vagy peren kívül indítványozzuk a szerződés bírói úton történő vagy megegyezéses módosítását.

Az alábbiakban röviden áttekintjük a perrel kapcsolatos legfontosabb kérdéseket: ad 1) a megbízás megadásának, tehát a peres eljárás megindításának anyagi kockázatait, ad 2) a keresetindítás főbb jogi érveit és ad 3) az ügyvédi megbízási szerződés elemeit, az együttműködésünk feltételeit.

1) A megbízás megadásának, azaz a peres eljárás megindításának kockázatai az Ön számára

Az eljárás költségeit főszabályként Ön előlegezi, de nem feltétlenül Ön viseli.

A főbb költségtényezők, a költségek előlegezése és viselése, kedvezmények:

Ügyvédi munkadíj: Az első kockázati tényező az Ön ügyének képviseletével kapcsolatos ügyvédi munkadíj. Az ügyvédi munkadíj mértékét - amelyet mindenképpen Ön előlegez - a Megbízási Szerződés, tartalmazza.

Peres eljárás illetéke: Az illeték alapja a pertárgyérték, amely a peresített főkövetelés összege (költség és kamat nélkül), végrehajtásban a teljes követelés. Az illeték mértéke: az első fokú eljárás lefolytatásáért - az ügyvédi munkadíjon felül- a vitatott érték 6 százalékának megfelelő összegű eljárási illetéket kell előlegezni. A fellebbező fél ugyancsak 6 százalékot előlegez fellebbezési illeték címén.

A költségek viselése:

A pervesztes félnek - a pervesztés arányában - kell az illetéket, az ügyvédi munkadíjat, továbbá az ellenfél közel hasonló nagyságú ügyvédi költségeit megtérítenie.

Költségmentesség, illeték feljegyzési jog

Bizonyos jogszabályi feltételek teljesülése esetén mód van a teljes személyes költségmentesség, illetve az illetékek előlegezése alóli, mentesség elérésére: ehhez egy nyomtatvány kitöltése és az abban foglaltak igazolása szükséges. Ebben az esetben a per kockázata értelemszerűen lényesen csökken.

Illeték feljegyzési jog: Ha az illeték előzetes megfizetése a félnek jövedelmi és vagyoni viszonyaival arányban nem álló megterhelést jelentene, mentesíteni lehet az illeték előzetes megfizetése alól, különösen, ha a lerovandó illeték a fél és a házastársa, valamint vele egy háztartásban élő, általa eltartott gyermekei előző adóévben elért egy főre eső adóköteles jövedelme 25%-át meghaladja.

Személyes költségmentesség: Ha a fél jövedelme (munkabére, nyugdíja, egyéb rendszeres pénzbeli juttatása) nem haladja meg a munkaviszony alapján megállapított öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét, vagyona pedig – a szokásos életszükségleti és berendezési tárgyakon felül – nincs, részére költségmentességet kell engedélyezni. Költségmentességben kell részesíteni – jövedelmi és vagyoni helyzetének vizsgálata nélkül – azt a felet is, aki aktív korúak ellátására jogosult, vagy aktív korúak ellátására jogosult, a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény szerinti közeli hozzátartozójával él közös háztartásban.

2) A keresetindítás főbb jogi érvei

A hitelszerződés érvénytelenségének kérdése

A hitelszerződés lehet részben vagy egészben érvénytelen. Érvénytelen szerződés esetén az eredeti állapotot kellene helyreállítani, tehát az Ön által felvett kölcsönösszeg elvileg azonnal visszajár banknak: emiatt a részbeni érvénytelenség látszik elfogadhatóbb megoldásnak. Ilyenkor a szerződés az érvénytelenné nyilvánított kitétel nélkül fennmarad.

Az adott hitelszerződés érvénytelenségének több oka is lehet: pl. jóerkölcsbe ütközés, fogyasztóvédelmi jogszabályok megszegése, értékaránytalanság, stb.

A költségek devizában való elszámolása jogszerűségének vitatása

A hitelszerződések egy része a kamat mellett havi költségtételt is megállapít, ráadásul deviza-elszámolással, annak ellenére, hogy a költségek viselése nyilvánvalóan nem devizában történik.

Deviza átváltással kapcsolatos rejtett nyereség jogellenes beépítése a szerződésbe

A bank a devizában nyilvántartott hitelt forintban folyósítja, a számított devizaösszeget átszámítja forintra. Ehhez a bank devizavételi árfolyamot alkalmaz, mintha megvásárolná azt a deviza összeget, amelynek ellenértékét forintban kifizeti. A hitel törlesztéskor ugyanez fordítva játszódik le. Amikor Ön a törlesztő részletét forintban fizeti, a bank azt deviza eladási árfolyamon számítja át devizára, mintha eladta volna Önnek a törlesztéshez szükséges devizaösszeget.

Az annuitás alapú hitelügylet végtörlesztésekor az adósra előnytelen, inkorrekt elszámolás miatti elszámolási vita

Annuitásos kölcsönügyletnél a fizetendő törlesztő-részletek a futamidő alatt azonos összegűek, jóllehet az azonos összegen belül havonta változó mértékű a tőkerészre és a kamatra jutó törlesztés aránya. Ezt kihasználva a bank adott esetben gazdaságilag indokolatlan módon és mértékben állapítja meg az adós által fizetendő végtörlesztési összeget.

A hitelszerződés bírói módosítása a Ptk. 241. §-a alapján

A bíróság módosíthatja a szerződést, ha a felek tartós jogviszonyában a szerződéskötést követően beállott körülmény folytán a szerződés valamelyik fél lényeges jogos érdekét sérti.

A hitelszerződés biztosítékaként kikötött vételi jogot alapító szerződés semmissége vagy értékaránytalansága

Bizonyos esetekben tilos a vételi jog kikötése: így az lehet semmis. Más esetekben pedig felmerülhet az opciós vételárnak a vétel tárgyához képesti feltűnő értékaránytalansága: ez bírói ítélettel kiküszöbölhető.

3) Az ügyvédi megbízási szerződés

Amennyiben Ön a hitelszerződéssel kapcsolatos jogvitás kérdései megoldásához irodánk segítségét kívánja igénybe venni, úgy megbízási szerződést kell kötnünk: a Megbízási Szerződés szükséges mellékleteit képezik továbbá az Ön által kitöltendő Adatlap és Eseménynapló, valamint az ügyben releváns iratok másolatai.

A Megbízási Szerződés, az Adatlap és az Eseménynapló az alábbiakban olvasható illetve letölthető. Az ügyvédi Megbízás Szerződés aláírása és iratcsatolás személyesen az ügyvédi irodában vagy postai úton megküldve oldható meg.

Az ügyvédi munkadíj-előleg és az eljárási illeték (amennyiben szükséges) pénztári befizetéssel, átutalással vagy postai feladással történhet. Mivel nyilvánvalóan szeretnénk minimalizálni a költségeket, így megpróbálunk az Ön részére a bírósági eljárásban költségmentességet vagy az illeték előlegezése alóli mentességet elérni: ehhez szükséges a vonatkozó nyomtatvány kitöltése és az adatok igazolása.

A Megbízási Szerződés megkötését követően a kapcsolattartás telefonon, emailben vagy szükség esetén személyesen zajlik.

Kérem, hogy döntése mérlegeléséhez szíveskedjék átolvasni az alább található, fentebb már hivatkozott Megbízási Szerződést, Adatlapot és az Eseménynaplót !

Tisztelettel: dr. Neumann Tibor ügyvéd