Választópolgárok Szövetsége

A Választópolgárok Szövetsége, pártként működö szervezet, kormányzója Urbán Szabó József. A Párt önállóan indul a következő országgyűlési és helyhatósági–képviselő választások időszakában.

Választópolgárok Szövetsége
Levélcím: 2310 - Szigetszentmiklós, Ifjúság útja 4/b.
E-mailcím: urbanj@vnet.hu
Telefon: 06/20-935-71-72.

ALAPSZABÁLYZAT

I.
ALAPELVEK

A Választópolgárok Szövetsége pártként működő társadalmi szervezet, amely magára nézve kötelezőnek ismeri el az 1989. évi II. és XXXIII. törvény rendelkezéseit. Tevékenységét a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjének tiszteletben tartásával és a törvényekben biztosított jogokkal élve fejti ki.

1. Feladatának tekinti, hogy kifejezze és képviselje a választópolgárok érdekeit az államhatalmi, államigazgatási, társadalmi fórumokon és a polgári mozgalmakban. Ennek érdekében az országgyűlési és a helyhatósági választásokon képviselőjelölteket állít. Az egyenjogúság elve alapján céljainak megvalósítása érdekében kapcsolatokat épít és tart fenn politikai pártokkal, szakszervezetekkel és más érdekképviseleti szervekkel.

2. Alapvető célja a programjában megfogalmazott követelmények szerint a tagság gazdasági, szociális, kulturális és erkölcsi gyarapodásának szolgálata, az emberi kapcsolatok erősítése, a szakmai és szellemi értékek hasznosítása, valamint a közösségi tudat, a nemzedékek közötti összetartás, a egymásra utaltság érzésének, a nők, a gyermekek és az idősek tiszteletének ápolása, a rászorultak gyámolítása.

3. A Választópolgárok Szövetsége, mint társadalmi szervezet, kötelességének tekinti szakmai felügyelettel rendelkező, sokszínű szervezeti egységek, egészségügyi, szociális, sport,- kulturális, természetvédelmi, közigazgatási, közbiztonsági és vagyonvédelmi szerveződések, az egészséges gyermekekért, egymást segítő családokért működő szervezetek létrehozását, termelő és munkahelyteremtő feladatok megoldásához információs és közvetítő adatbank létrehozását.

4. A Választópolgárok Szövetsége tevékenységének eredményessége mindenekelőtt attól függ, hogy a magyar társadalom minden tagja megszerzi-e a gazdasági változásokhoz való közösségi alkalmazkodás képességét, egyben érvényt kell szerezni annak a gyakorlatnak, hogy senki ne legyen kirekeszthető az emberhez méltó élet lehetőségéből.

5. A Választópolgárok Szövetsége meghirdeti azt az új szellemi értéket, amely szempontjai közül száműzi a káros ideológiáknak és politikai irányzatoknak való megfelelést, tevékenységének középpontjába pedig a tagság problémáinak megoldását helyezi. 1

6. A választópolgárokat nem a jótékonykodás tárgyának, hanem egy teljes és szerves gondolkodás központi, irányadó tényezőjének tekinti. Az emberi lét értelmének és a reális távlatnak hitét szeretné szétsugározni az egész társadalomban. Mindent megtesz annak érdekében, hogy ez a szellemiség a közéletbe is bekerüljön.

7. A fent megfogalmazott célokért hatékony közösségteremtő és életépítő társadalmi tevékenységet fejt ki.

8. Távol tartja magát mindenféle politikai ideológiától. E rendelkezés betartásáról a Választópolgárok Szövetségének kormányzója köteles gondoskodni.

II.
A VÁLASZTÓPOLGÁROK SZÖVETSÉGÉNEK TAGJA

9. A Választópolgárok Szövetségnek tagja lehet minden magyar és nem magyar állampolgár, akinek ezt a jogát törvény nem tiltja, és írásos belépési nyilatkozatban deklarálja, hogy egyetért a Választópolgárok Szövetségének Alapszabályával, célkitűzéseivel és programjával. Rendszeresen részt vesz valamily tagozatának vagy vezető szervének a munkájában, teherbíró képessége szerint anyagilag folyamatosan támogatja a Választópolgárok Szövetségét. Más ország állampolgára a Választópolgárok Szövetségének alapító tagja és tisztségviselője nem lehet.


PÁRTOLÓ TAG

10. Pártoló tag lehet az a személy, aki egyetért a Választópolgárok Szövetségének célkitűzéseivel és tevékenységével, vállalja a pártoló tagsággal járó anyagi kötelezettségeket - mindezt írásos nyilatkozatba foglalja -, de a közösségi munkában nem tud, vagy nem kíván rendszeresen részt venni.


TISZTELETBELI TAG

11. Tiszteletbeli tagként bármely tagozat vagy vezető testület felveheti azt a politikai jogaiban nem korlátozott személyt, aki a Választópolgárok Szövetsége érdekében kiemelkedő tevékenységet fejtett ki. A tiszteletbeli tagot anyagi támogatási kötelezettség nem terheli.

12 A Választópolgárok Szövetségének rendes, pártoló vagy tiszteletbeli tagja más társadalmi szervezetnek is tagja lehet.

13. A Választópolgárok Szövetségébe belépni szándékozók annál a tagozatnál kérhetik felvételüket, amelyhez a legközelebb élnek. Belépésük az írásos nyilatkozat aláírásával valósul meg. Amennyiben kizáró ok nem áll fenn, a belépés tényét senki nem bírálhatja felül.


A TAGOKNAK JOGUK VAN

14. - részt venni tagozatuk közgyűlésén, a Választópolgárok Szövetsége feladatainak megvitatásában és meghatározásában, véleményt nyilvánítani, javaslatot tenni a Választópolgárok Szövetségének életével, tevékenységével, vezető szerveinek működésével összefüggő bármely kérdésben, - közreműködni a Választópolgárok Szövetsége vezetőinek jelölésében és megválasztásában, - közvetlenül fordulni a Választópolgárok Szövetségének bármely fórumához a - tevékenységével összefüggő valamennyi kérdésben, - választ kapni minden észrevételre és javaslatra.


A TAGOKNAK KÖTELESSÉGÜK

15. - részt venni a Választópolgárok Szövetsége célkitűzéseinek megvalósításában, - betartani a Választópolgárok Szövetségének Alapszabályzatát, képviselni programját - ügyelni arra, hogy az országgyűlési, illetve a helyhatósági választásokon a Választópolgárok Szövetségének jelöltjei bejussanak a képviselő-testületbe, - elősegíteni, hogy tagozatukban aktív közösségi élet folyjon, - közreműködni abban, hogy tagozatuknak, illetve a Választópolgárok Szövetsége vezető szerveinek határozatai megvalósuljanak.

16. A tagot annál a tagozatnál, amelynél a Választópolgárok Szövetségébe belépett, nyilvántartásba veszik, és ellátják tagsági igazolvánnyal.

17. A Választópolgárok Szövetsége tagjainak egyenlő jogaik és kötelezettségeik vannak, választó és választható.

18. A tag a Választópolgárok Szövetsége erkölcsi normáinak , a közrend és a közerkölcs megsértésének esetén tagozatában "ad hoc" etikai bizottság előtt felel tetteiért. A bizottság ilyen esetekben belátása szerinti döntést hoz.

19. A tagság kilépéssel, törléssel vagy kizárással szűnik meg. Kizárás vagy más fegyelmi elmarasztalás esetén mindig az eggyel magasabb szövetségi fórumhoz lehet fellebbezni.

20. A Választópolgárok Szövetségének minden tagja havonta tagsági díjat köteles fizetni, ennek mértékét a kormányzótanács határozza meg.

III.
A SZÖVETSÉG SZERVEZETE

21. A tagozatok a Választópolgárok Szövetségének hatáskörébe tartozó legkisebb szervezetei, és működésének legfontosabb színterét képezik. A tagozat nem jogi személy. Tevékenységéhez külön működési szabályzatot kell készíteni, kivéve, ha a Választópolgárok Szövetségének kormányzója ez alól írásban felmentést ad.

22. Amennyiben a tagozat, szervezet működési szabályzatában megfogalmazott rendelkezések érintik a Pénzügyminisztérium Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalát, az Állami Bankfelügyeletet és más hatóságokat, úgy az érdekeltekhez véleményezés céljából be kell mutatni azokat.

23. Tagozat létrehozásához az országos, illetve a megyei vezetőség jóváhagyása szükséges. A tagozatok elnevezésüket saját hatáskörükben döntik el, amelyet a kormányzótanács által jóváhagyott jelvénnyel együttesen kell használni.

24. A tagozat legfőbb döntéshozó szerve a közgyűlés, amely határozatait egyszerű szótöbbséggel - a mindenkori saját döntéstől függően - nyílt vagy titkos szavazással hozza.

25. A Választópolgárok Szövetségének közgyűlése napi ügyek intézésére, közös feladatok, határozatok, döntések végrehajtásának szervezésére tagjai közül csoportvezetőt, vagy 3-7 tagú igazgatótanácsot, és közülük egy igazgatót választ.

26. A választás előkészítésének és lefolytatásának rendjét a kormányzótanács határozza meg.

27. A tagozatok közgyűléseit az igazgatótanács szükség szerint, de legalább háromhavonta összehívja. Az igazgatótanács évente egyszer ad számot munkájáról és gazdálkodásáról a közgyűlésnek. A közgyűlés határozatképességéhez minden esetben legalább a tagság felének plusz egy főnek a jelenléte szükséges.

28. Ha a Választópolgárok Szövetségét más társadalmi szervezet tagjai nagyobb létszámmal egységesen belépési szándékkal keresik meg, az Alapszabályzat szerint kell eljárni.

A VEZETŐSÉG

29. A Választópolgárok Szövetségének alapító tagjai 5 főből álló kormányzótanácsot választanak a következő tisztségek szerint: kormányzó, kormányzó-helyettes, kormányzótanács tagjai. 3 fős fegyelmi, 3 fős számvizsgáló bizottság tagjait. A kormányzótanács a küldöttgyűlés közötti időszakokban irányítja a Szövetséget. A továbbiakban a ötévenként összehívott küldöttgyűlés hivatott megválasztani az országos vezetőséget.

30 A Választópolgárok Szövetségének kormányzója önállóan képviseli a szervezetet hivatalos szervek előtt, aláírási jogot gyakorol, és szerződéseket köthet. Ellátja a szervezet felett az általános felügyeletet, továbbá felügyeli a tagozatoknál, szervezeteknél a működési szabályzatban megfogalmazott alapelvek és rendelkezések betartását. Különösen súlyos esetekben a kormányzó a tagsági viszonyt, illetve a tagozat működését azonnali hatállyal felfüggesztheti.

31. A felfüggesztés tényét a kormányzó a soron következő vagy soron kívüli kormányzótanács ülésen köteles előterjeszteni.

32. Felhatalmazása alapján a Választópolgárok Szövetségét, illetve a tagozatot, a területileg illetékes helyi szervek előtt az igazgató vagy a csoportvezető képviseli.

33. A vezetőség megválasztását követően a Választópolgárok Szövetségének kormányzója 30 napon belül kinevezhet megyei és városi szintű kormányzó-helyetteseket, valamint sajtóigazgatót, akik a kormányzótanács ülésen tanácskozási joggal vesznek részt.

34. A vezetőséget alkotó tisztségviselők feladat-, jog- és hatáskörét a kormányzótanács által kidolgozott, és az elnök által jóváhagyott működési szabályzat tartalmazza.

35. A kormányzótanács üléseit a Szervezeti és Működési Szabályzatban meghatározott rendelkezései szerint tartja. Munkáját időről-időre kidolgozott program alapján végzi. A kormányzótanács döntései a Választópolgárok Szövetségének szervei, tagozatai részére kötelezőek. A kormányzótanács üléseit a kormányzó vezeti, és egyben képviseli a Választópolgárok Szövetségét az állami szervekkel, más pártokkal és társadalmi szervekkel való kapcsolattartás során, kivéve, ha ezt a jogkört másra átruházza.

36. A Választópolgárok Szövetségével kapcsolatban nyilatkozatok megtételére a hírközlő szervek előtt a kormányzó jogosult, kivéve, ha e hatáskört másra átruházza.

A KÜLDÖTTGYŰLÉS

37. A küldöttgyűlés a Választópolgárok Szövetségének a legfelsőbb képviseleti, ellenőrző és döntéshozó szerve. - Megvitatja és elfogadja, illetve szükség szerint kiegészíti vagy módosítja a Választópolgárok Szövetségének Alapszabályzatát, programját, különböző nyilatkozatait és elvi állásfoglalásait. - Meghatározza a Szövetség tevékenységének irányelveit, más szervezetekkel való viszonyának alapelveit. - Értékeli a Szövetség egészének munkáját, és kijelöli a legfontosabb feladatokat. - Dönt a hatáskörébe utalt kérdésekben. - Nyílt vagy titkos szavazással megválasztja az országos vezetőséget, a fegyelmi és a számvizsgáló bizottság tagjait. - A küldöttgyűlést legalább ötévenként kell összehívni, illetve minden olyan esetben, amikor vagy a tagok egyharmada, vagy a kormányzótanács azt szükségesnek tartja. - A küldöttgyűlés szavazásra jogosult résztvevőit a kormányzótanácsa által kidolgozott elvek és normatívák alapján a tagozatok közgyűlésein választják meg.

FEGYELMI BIZOTTSÁG

38. A fegyelmi bizottság saját kebelén belül elnököt választ. - A bizottság őrködik a Választópolgárok Szövetsége Alapszabályzatának és etikai normáinak betartásáról, - foglalkozik a hatáskörébe utalt fegyelmi és etikai ügyekkel, - tevékenységéről a küldöttgyűlésnek köteles számot adni.

SZÁMVIZSGÁLÓ BIZOTTSÁG

39. A Számvizsgáló Bizottság saját kebelén belül elnököt választ. - A bizottság ellenőrzi és segíti a Választópolgárok Szövetségének és a tagozatoknak a pénzügyi gazdálkodását, a vonatkozó szabályok betartását. - Tapasztalatairól rendszeresen tájékoztatja a kormányzótanácsot és az érintett tagozatokat. - Átfogó pénzügyi, gazdálkodási beszámolót terjeszt a küldöttgyűlés elé.

IV.
A VÁLASZTÓPOLGÁROK SZÖVETSÉGÉNEK ANYAGI ESZKÖZEI

40. A választópolgárok Szövetségének működési költségeit tagdíjakból, adományokból, saját és más törvényes forrásokból fedezi.

41. A Választópolgárok Szövetsége a törvényes keretek között gazdasági tevékenységhez vállalatot is alapíthat.

42. A mindenkori befizetett tagdíj összegének és az adományoknak 60 %-a a tagozatoknál marad, 40 %-a a Választópolgárok Szövetségének folyószámlájára kerül.

43. A Választópolgárok Szövetsége tisztségviselőinek tiszteletdíj adható, az anyagi forrás helyzetétől függő mértékben.

V. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

44. A Választópolgárok Szövetsége időszaki és egyéb kiadványokat ad ki. A kiadványok szerkesztőit a kormányzótanács bízza meg.

SZÖVETSÉG JOGKÉPESSÉGE

45. A Választópolgárok Szövetsége alakult 2002 évben. Jogi személy, amelyet a szervezet kormányzója képvisel.

46. A Választópolgárok Szövetségének megszűnése esetén vagyonáról a közgyűlés dönt Szigetszentmiklós, 2002.

Urbán Szabó József sk.

Választópolgárok Szövetségének kormányzója